“Ha kérhetnék valamit, csak azt szeretném, Hogy ha már nem kívánok senkit szeretni, Légy mellettem akkor is, mikor eltöröm a karom,
Nem hittem, hogy létezik barát, Kinek hiánya ennyire fáj! Kinek hiánya így fájhat!
Hogy mindig mellettem legyél.
Minden percem kísérd szemeddel,
És ha egyedül vagyok, ölelj szeretettel.
Hogy amikor feladnám az életem,
Akkor is legyél ott mellettem,
És mondd azt, hogy ne tedd ezt,
Fogd meg két kezem, és el ne engedd.
Hogy amikor boldog vagyok,
Azt megoszthassam veled,
Amikor vidám vagyok,
És minden rendben.
Hogy amikor a szerelmem elhagy,
Tudjak kire támaszkodni,
Hogy a lelkem ne érje fagy,
Ne hagyd a szívem kihűlni.
Amikor már nem érzek magamban életet,
Világíts rá, hogy nincs így ez.
Hogy amikor már senkire nincs szükségem,
Pofozz fel, és megjavulok, megígérem.
Mondd azt, hogy engem kell szeretni.
Mondd nekem, kérlek, hogy szeretlek,
És megígérem neked, soha nem feledlek.
Hogy egy buli utáni reggelen,
Ébredj velem és mondd azt, fáj a fejem.
Amikor átbulizzuk ketten az éjszakát,
Aminek soha nem feledjük napját.
Amikor az esküvőmön eldobom a csokrom,
Akkor is légy mellettem, és légy velem boldog.
Táncolj velem egy gyönyörű ruhába,
És mondd azt, semmi nem volt hiába.
Ülj velem órákat egy hideg padon.
Nézzünk együtt fel az égre,
Azt szeretném, ha soha nem lenne vége.
Ne hagyj elveszni, mikor szenvedek,
Találd meg bennem a szépet.
Élj velem, és szeress igazán,
Csak azt kívánom, hogy mindig Te vigyázz rám!”
Kinek itt őrzöm szívemben, minden gondolatát.
Aki tőlem most oly nagyon messze jár, És minden pillanattal nő e távolság. Nem tudtam, hogy van ember,
Kinek sóvárogva vár szívem, egyetlen szavára.
Aki oly sokszor megnevettet, ha szomorú vagyok, És most egyre-egyre csak miatta sírok. Várom már nagyon, hogy újra nekem beszélj, Hogy újra mond: "Azt sem meséltem még…!"
Hogy felcsillanjon szemed, és kedves mosolyod,
És kizárva ilyenkor az egész világot,
Szívem és lelkem csak téged hallgasson.